Megint

Megint hétfő. Ugyanaz a dal, ugyanaz a fal. Geszti zseni volt, megírta a besztevör hétfői dalt. Na jó, a Trabant utáni besztevört. Ez a szokott, szakadt durva film, ahol a hab mese csak. Na jó, mély lélegzet. Menni kell, enni kell.

Azon gondolkodom, mikor szarabb a hétfő, ha jó volt a hétvége, vagy ha rossz? Szomorú, de szinte mindegy. Jó húzós lesz a hét, Ma tanítás orrvérzésig, utána anyám betegápolása, éccaka munka, holnap tankönyv roadshow . Vágják már le a kezét annak, aki ilyesmiket leír, jó? Vagy ne vágják le, az barbár dolog, inkább küldjék be egy harminc fős osztályba tanítani három napra. Köszi. Komolyan mondom,  agyrém. Csütörtökön fogadóóra, utána Grecsó arról a könyvéről beszél, amit nem olvastam, és csütörtökig nem is lesz időm, pénteken viszont megint estig tanítok. Még jó, hogy a szerda ünnepnap - szent szerda, aztán meg a masszőr.

Az élet különben egyrészt nagyon szép, másrészt kurva nagy szívás, és az az érdekes ebben, hogy ezt így egyszerre, párhuzamosan tudja. Én például rengeteg dolognak örülök, sok jó dolog történik velem, viszont alapvetően majdnem működésképtelen az életem. Nem annyira tudom, ezzel mit lehet kezdeni. Talán tényleg nagyon messzire kellene költözni innen, aztán tabula rasa. Soha vissza nem nézni.

Jah, Zaphodnak van igaza: inni kéne. Nekem valószínűleg főfoglalkozásban.

(Szerintem ezt a zenét és ezt a bejegyzéscímet használtam a legtöbbet a blogokon. Ki nem szarja le.)