Ébredés

Rád ébredtem. Ez másmilyen, mint amikor rád alszom el, mert nem az én gondolatomban vagy benne, hanem talán éppen fordítva. Lehet, hogy a gondolatoknak is van hulláma, és az éjjel összecsomósodott gondolataid hajnalra kisimulva érnek el hozzám.
Az ilyen ébredés jó. Zárójelbe teszi az előző napok álmatlanságait, a halánték két pontját fogó satu szorítását, és a nyugtalan éjszakai hidegrázást is. Aztán, mint amikor a filmet képpé fordítja az ember, hirtelen megint a fejfájás a valódi, meg a bőrön futkározó hideg, te pedig ismét a nem valódi, az alapot ugyan nem nélkülöző, de mégis valósággá fordíthatatlan vágy leszel.
Szokatlan, de az ébredés utáni pillanatban nem érdekel a valóság. Az a másik, kifordított világ érdekel inkább, amiben melletted ébredek, amiben csend van, amiben nem fáj a fejem, és nem fázom.
Eduardus a halálról írt nekem, de ez most kivételesen feldühített. Türelmesebb szoktam lenni vele, mert megérdemli a türelmet. Nem tudom, mi bajom, de az jutott eszembe, önmagunk elpusztítása a halál és az élet megcsúfolása egyszerre. A halálnak is értelme kell legyen, különben megette a fene az életet. Mondjuk, ez nem mindenkit érdekel nyilván. Ezt most magamnak, nem neki mondom persze, ő azt tesz, amit akar. Ezen a reggelen én vagyok az, akinek hirtelen jobban kell az élet, mint eddig.
Hétfő van. Reménykedtem egy pár napos hószünetben, de nem esett. A legkisebbik influenzás, két napja alszik, egész éjjel magas láza volt, úgyhogy mellékállásban ápolom.
Más nincs. Olvasni és aludni szeretnék egy hétig. Meg rád ébredni minden reggel.