Hol van nektek

Vendégségbe járok. Mondhatnám, hogy éjt nappallá téve, de talán éppen fordítva, a nappalt éjszakává inkább, mert hiszen egy otthontalan ember számára inkább az éjszaka gazdátlan. Anyám befogadott, de azért előfordul, hogy önvédelmi okokból nem nála alszom, hanem például TSB-nél vagy Emmánál - ezt se gondoltam volna pár hete, hogy ágyrajáró lélek lesz belőlem ...

Pontosabban ágyrajáró test, mert azért a lélek, minden bilincs és mocsárban ténfergő nappal ellenére is kiszabadul éjszakánként. Tényleg különös dolog az alvás. Mostanában megesik rajtam az álomfelelősök szíve, nem hoznak rémálmot, nem ébresztenek éjszaka, legalább arra a pár órára nyugtot hagynak az élettől.

Az elmúlt hetek ébredés utáni abszurdreál gyomorgörcsét mostanra felváltotta a hol aludtam kvíz az agyban. Pár másodperc alatt rájövök persze, de az azért tényleg jó ebben a kis játékban, hogy az sosem kérdés, biztonságban vagyok-e. 

Furcsa ez a nincs otthon világ, és bár hasonlít a hajléktalansághoz, hiszen a barátok és a család óv attól, hogy az utcán háljunk, nyilván egészen más. Viszont bőröndből élni nagyon más, mint valahol otthon ébredni ... Nem is tudom, Erdős Pál ezt hogy a fenében csinálta évekig. El kell olvasnom már az önéletrajzát. Nem azért, mert ezt tervezem, hanem mert érdekel. 

Amúgy ma reggel még az iskolában is vendég leszek, vendégtanár; társadalomismeret órákat tartok. Van ebben a tananyagmodulban  egy videó, amiben arról beszél az interjúalany, hogy azt kérdezte valaki tőle, amikor haza indultak: "Hol van nektek haza?". Ezt most tőlem is lehetne kérdezni talán, de az a helyzet, hogy igaza volt, haza mindig van valahol, ha éppen nem is lehet pontosan megmondani, hogy hol az a valahol. Ma mindenesetre megnézek egy kiadó lakást. 

Omer Klein, mert ismét ráakadtam, és mert olyan Bartókosan otthonos.