Magánbeszéd 2.

"Az életet szerettem. Azt, ami lüktet,
azt, ami vágtat a vér rohamán."
Kosztolányi Dezső: Magánbeszéd

Amikor néhány poszttal ezelőtt azt mondtam, nem áll jól nekem a  mozdulatlan, mozdíthatatlan, tompa szomorúság, akkor ezt komolyan is gondoltam. De nem csak, hogy nem áll jól, idegen is tőlem. Ha már rossz, az legyen tragédia, legyen éles acélpenge, ami átvágja a csontot is, és ha kell, öl, de nemes egyszerűséggel, méltósággal. Az alattomos ütésekkel szemben azonban nincsenek jó stratégiáim, a lassú belső vérzés nem a kedvenc műfajom.
De ha már igazán választani kell, akkor öröm és ünnep párti vagyok. Szeretem az életet. Pontosítok. Az életet szeretem. Azt, ami lüktet, ami romlik, ami szépnek születik, és szépen bomlik, és hal majd meg egyszer, mert ez a kötelessége. A fellobbanó élet lángja ad erőt, ölel magához, tár ablakot a város felett hajnalban, hogy a lélegzetem is elakadjon, amikor meglátom az otthonom; a világot.
Talán téved az, aki az életben keresi a teljességet, mert az élet maga a teljesség; Jákob lajtorjája helyett ... Isten maga. Az út az igazság.
Most nem keresek utat, csak élek. Hagyom tócsába gyűlni, és megalvadni a bánatot, hagyom összecsomósodni a keserűséget a párnám alatt, a tolvaj időt kalitkába zárom, az erekben halmozódó mérget éjszaka átlátszatlan, zöld üvegekbe csepegtetem, és elzárom valamelyik szívkamra leghátsó polcára, aztán előveszem az ünnep hófehér vászonterítőit, és asztalt terítek. Hadd jöjjön vendégségbe az öröm.

Az utazás erre is alkalom, életet tanulni megint, rendületlenül, de jó barátokkal is találkozni, és ... tulajdonképpen az ember mindig ugyanazt csinálja - él. Tudom, kevés emberre jut időm, ha Budapesten járok, hiába igyekszem ügyesen beosztani a munka melletti időt. Mit tudok mondani? Énhozzám sok türelem kell sajnos.
A munka amúgy jó volt. Jó emberek közt jó lenni, a CEU meg valahogy olyan kellemes és okos közeg, hogy mindig megkívánom a tanulást megint. Na jó, ehhez nekem legalábbis egy milliomos amerikai nagybácsi kellene, aki éjjel álmot lát, és az én tanulmányaimat akarja finanszírozni. Na ezért kár, hogy nincs pénzem.
Nem tudom, mit ígérjek, azoknak akik régóta várnak türelemmel arra, hogy találkozzunk. Nem tudok ígérni semmit, de reménykedem. Akikkel sikerült összefutnom, nekik köszönök mindent; az ölelést, a kérdést, a csendet, a biztatást.

Más nincs. Nesbo zseniális író, a krimi pedig bizonyos élethelyzetekben megnyugtató műfaj.